Zöldségtársaim, nem mondhatnám, hogy a legjobb formámban vagyok most, ugyanis amikor este álomra hajtottam volna csúcsomat, furcsa tényező zavart meg ezen tevékenységben. Rémisztő hangokat hallottam, hörgést, üvöltést, mintha csak egy vadállat rejtőzne alattam. Először azt hittem csak Eperke evett valami rosszat, és ő készül telebűzölni kis otthonomat, amit persze most már ketten lakunk, mert hol máshol lehetne elszállásolni a szerencsétlen genetikai zsákutcát, ha nem nálam. De nem, Eperke már nyolckor elaludt (a kis nyomi, mi mást is várhatnék tőle?), és kacsóját szopva az igazak álmát aludta. Én pedig ottmaradtam a sötétben egyedül, rettegve a szörnyűséges hangoktól. Óvatosan kiosontam, hátha Szőrmók ad ki ijesztő hangokat, vagy valamelyik humanoid, de csakhamar rá kellett ébrednem; az egész bázis csendesen szunyókál, csak éppen én vagyok még ébren, hogy hallgassam ezeket a rémséges zajokat.
Na jó, már nem mintha megijedtem volna, vagy ilyenek, mert azért tudjátok, hogy én már nem egyszer tanúbizonyságot tettem azért már a bátorságomról, meg már nagyobb dolgokat is kiálltam, mint ez, szóval nem pont egy ilyen titokzatos hangtól fogok berosálni, de azért értitek... Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy zavaró volt, és úgy döntöttem, hogy a végére járok majd a dolgoknak. Szóval ültem továbbra is a vackomban, és hallgattam a tompa, artikulálatlan hörgést, ami semmilyen másik lény által kiadott hanghoz nem volt hasonlítható. Ez persze engem nem rettentett el, hiszen hangsúlyozom, nem vagyok beszari, meg ilyenek, meg amúgy is, ettől még a nem beszariak is megijedtek volna, de még annál is bátrabb vagyok. Még jó, mert másképp tényleg nagyon féltem volna.
Már ha ismernék félelmet.
Úgy döntöttem, feljegyzéseket készítek a hangokról. Fogtam tehát egy lapot, és mindent lejegyeztem rá, amit csak hallottam. A hörgések gyakoriságát, hosszát, és mindent, ami eszembe jutott még mindezekről.
Tudtam, hogy ez alapján okosabb leszek (persze én amúgy is nagyon okos vagyok), és messzemenő következtetéseket fogok tudni levonni.
És lám, milyen igazam lett! (mint mindig) Ugyanis valóban érdekes dolgot figyeltem meg; nagyjából éjfélkor hallhattam az első neszeket, és percre pontosan hajnali háromkor fejeződött be a hangzavar. Nem tudtam mire vélni ezt.
Még egy dologban biztos voltam.
A hang alulról szűrődött fel. És mivel a bázis alatt csak a komplexum pincéje van, egyértelmű, hogy odalent adta ki valami/vagy valaki ezeket a förtelmes hangokat.
Aztán eljött a reggel, és amikor kevés alvás után kikászálódtam, egyből a humanoidok ocsmány képének szegeztem a kérdést, ami egész este nyomasztott:
- Mégis mi lapul a pincétekben? - kérdeztem teljes komolysággal. Ők csak összenéztek, és furcsán pillogtak egymásra. Nem érthették a buta kis fejükkel, hogy komolyan kérdeztem. Persze, hogy is várhattam volna el tőlük.
- Nem tudom... Talán a biciklik, meg pár régi bútor, amit a lomtalanításig a pincében tartunk, és... - szavalta vendéglátóm, de szerintem nem értette a kérdést. Úgy tűnt, valóban fogalmuk sincs arról, mi lakozik odalent. Jó, mondjuk ezek ugyanazok a humanoidok, akik nem tudják, hogy egy komplett titkosügynökség van alattuk, szóval...
- Éjszaka különös hangokat hallottam kiszűrődni, és szinte biztos vagyok benne, hogy a pincéből jöttek.Tehát ideje lenne kitálalnotok, hogy mit rejtegettek!
- Ó, biztos a szörnyre gondolsz. - jegyezte meg vigyorogva az idősebb humanoid utód.
- Milyen szörnyre? - kérdeztem érdeklődve.
- Hát a szörnyre, ami a pincénkben lakik, és zöldségeket eszik. - folytatta a humanoid, de a mondat végén már elröhögte magát. Ördögi kacaj volt ez, mintha csak annak örülne, hogy egy szörny a vesztemre törne.
- Vagy a férjem horkolását hallottad... - mormolta fejét csóválva vendéglátóm.
- Én a szörnyre voksolok. - jelentettem ki teljes magabiztossággal.
Tehát van egy szörny odalent. Ez logikusnak tűnik. Persze sok mindent nem értek. Például, hogy a humanoidok miért mondták meg nekem ilyen könnyedén, hogy a szörny létezik, ha eddig soha egy szót nem szóltak róla. Esetleg egy titkos fegyverük? meg akarnak félemlíteni? Annyi a kérdés, és kevés a válasz. Vagy a szörny nem is az ő alkalmazásukban áll, hanem valaki máséban? Mi van, ha a szörny kapcsolatban áll magával a Szövetséggel is?
Úgy döntöttem, hogy a sok kérdésre csak egyvalaki tudhatja a választ, mégpedig az a szőrgolyó, aki aktuálisan most is ott poshad a ketrecében, és várja, hogy a humanoidok elemózsiát szórjanak be neki, vagy kiengedjék, hogy ezúttal ne az almán terüljön szét, mint egy adag sületlen palacsintatészta, hanem változatosan valahol a bázis egy másik részében.
Tehát összeszedtem egy pár kavicsot (a humanoidok szerint a kavics dekoratív, ezért minden hülye helyre raknak kavicsokat; legnagyobb örömömre), és odaálltam Szőrmók büdös kis lakhelye elé, és dobálni kezdtem, hogy forduljon már ide felém.
Amikor végre rám emelte bamba tekintetét, rögtön belekezdtem a mondókámba;
- Hé, Szőrmók, mit tudsz te a szörnyről, aki a pincében lakik?
- Mi bajod van, Répa? - kérdezett vissza Szőrmók kelletlenül.
- Van valami köze a Szövetséghez? - kérdeztem meg egy árnyalattal halkabban. Nem tudtam ugyanis, hogy Eperke mennyit tud, éppen ezért ha valami olyasmit emlegetek, mint a Szövetség, vigyáznom kell.
- Talán igen, talán nem. - felelt Szőrmók, majd másik oldalára fordult, méretes farával szignálva nekem, mennyire is érdeklem per pillanat.
Persze értettem én a célzást, és az igazság az, hogy nekem sem kellett több Szőrmók társaságából. Viszont egyvalamit elhatároztam; ma este lemegyek a pincébe, és megnézem magamnak ezt a szörnyet.
De most megyek, és alszom egyet.
Utána viszont rögtön nekiállok a tervnek.
Zöldségek, a rostjaimban érzem a győzelem édes ízét! - Répa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése