Humanoidok és az újabb hülye ötleteik...

Na, skacok, sikerült utánajárnom! Kiderült, hogy valójában nem Szőrmókot akarják megfőzni (legmélyebb bánatomra), de persze megint egy újabb hülye ünnepükről van szó. Ezek a humanoidok folyton ünnepelnek? Ráadásul ilyen piti kis dolgokat, hogy "szeretet", meg "összetartozás"... Pff. Még a nemzeti ünnepeik hagyján, de a legnagyobb bulikat mindig akkor csapják, ha valami fölösleges dolgot kell megünnepelni. Elmagyarázták nekem, hogy mi is ez az egész, leírom, de előre szólok, hogy ismét tanúbizonyságát teszik idétlenségüknek:
No tehát, mit is csinálnak humanoid barátaink "húsvétkor"?
Vendéglátóim elmagyarázták: ilyenkor sonkát esznek (!), és a nyuszi (!?) csokit ad a gyerekeknek (!!!??? - én itt fordultam le a székről a röhögéstől).
Milyen nyuszi?!
Szőrmók, az a lanyha dög?! Majd megnézem, mi lesz, amikor Szőrmók feláll, és csokit osztogat a humanoidok kölykeinek. Még jó, hogy nem a répának kell tojást tojnia (mert van egy ilyen része is ennek az egész parádénak - én már tényleg nem értem, miért), aztán meglepni a gyerekeket.
Van egy ennél is jobb szokás:
"Locsolkodás", avagy a nőnemű humanoidok tojásokat festenek (!?), és ezután a hímnemű humanoidoknak adják, akik "meglocsolják" őket. Vendéglátóm felvilágosított, hogy a "locsolás" annyiban merül ki, hogy parfümöt fújnak a nőneműekre.
Gondolom, mert büdösek.
De ezt már tényleg nem mertem megkérdezni.

Zöldségek, akkor üssünk rajtuk, amikor gyengék! - Répa

Rövid helyzetjelentés

A humanoidok készülődnek a kis ünnepükre... Húsvét, vagy tudom is én, mi.
Az egyik humanoid utód folyton valami "nyuszit" emleget, a humanoid nő folyton étkezéseket. Lehet, hogy megfőzik Szőrmókot?
Remélem.

Előre, Zöldségek! Át hegyeken, völgyeken, óceánokon és rengetegeken! - Répa

Általános humanoidológia - II.

Az egyik legszembeötlőbb megfigyelés, ami a humanoidok évének jelen szakaszában a jelenlegi viszontagságokat figyelembe véve tehetünk, az az, hogy a közhangulatra jelentős befolyással van az időjárás. Megkérdeztem humanoid vendéglátómat, aki elkeseredetten ült, és bámulta az ablakból az ismét felbukkanó fagyott formában lehulló csapadékot, amint elfedi a természetet, ami megújulásának annyira örült pár hete... Ennek egy kicsit örülök, mert hát szeretem látni, ahogy egy humanoidból (vagy bármilyen más élőlényből, de különösen humanoidból) kifogy a maradék optimizmus is, míg végül az elfehéredett belső kertet szomorú bociszemekkel bámuló, reményvesztett, keserű élőlény nem lesz belőle. Persze egy kicsit lehet, hogy túldramatizálom, de azt hiszem, nagyjából értitek, mire akarok kilyukadni. A humanoid faj a tökéletes ellenség! Főleg, ha rossz az időjárás. Vendéglátóm viszont kiábrándított. Vannak, akik élvezik az elnyúlt hideget. Ugyanis elvileg többféle humanoid is létezik. Elvileg. És itt jön képbe az általános humanoidológia egy következő tétele: a humanoidok fő típusai. Mivel ezzel még a humanoidok sincsenek teljesen tisztában (mondjuk mivel vannak?), ezért ez a téma már-már igazán magas iskolája a humanoidológiának, de ugye ahogyan nagyon bölcs zöldségek mondották egyszer: Ismerd meg az ellenfeledet, hogy le tudd győzni.

No tehát, finoman be is vezetném a témát. Először is ismerkedjünk meg hivatalos álláspontunkkal a humanoid fajjal kapcsolatosan. Ehhez egy kiváló tudósunk, Saláta Ádám leghíresebb művéből, a Bevezetés a humanoidológiá-ból idéznék:

"...Tehát felmerülhet a kérdés, hogy szükséges-e definiálni a zöldségtársadalom hivatalos álláspontját egy ilyen visszamaradott, ámbár veszélyes fajjal szemben? Természetesen igen. A zöldségek hivatalos álláspontja pedig általam megfogalmazva így hangzik:
A humanoid primitív, visszamaradott faj, egyértelműen alábbvaló a zöldségekkel szemben, ugyanakkor veszélyforrást is jelenthet, mivel a primitívségéből származó nyers, fékezhetetlen agresszió fajtársaink elleni brutális bűncselekmények elkövetésének sorozatára kényszeríti. 
Éppen ezért a humanoidológia legnehezebb eleme, hogy egészen közel kell merészkednünk hozzájuk, egyenesen be a kis fenevadak otthonába, hogy információt gyűjthessünk róluk."

Annyira közel még nem sikerült egy tudódnak sem merészkednie a humanoidokhoz, hogy egészen pontos információkat szerezzünk róluk. Ráadásul a humanoid magának is rejtély (meg kell jegyeznem, ez a mozzanat is igen érdekes lenne számunkra, ha nem lennénk tisztában vele, hogy igen - ezek a humanoidok valóban ennyire ostobák), külön kutatóik vannak, akik önnön feltérképezésükkel foglalkoznak. Ezek alapján a humanoidokat többféle nagy csoportba osztották, ezek közül most csak egyet, talán a legismertebbet fogom felhozni.

Ugyanis tudniillik, a humanoid minden ostobasága mellett még azt is képzeli, hogy érző lény. Leginkább olyan formában, miszerint ő az egyedüli érző lény széles e világon...

Többek között megkülönböztethetünk "nyitott" és "zárkózott" humanoidokat.
Leegyszerűsítve: a nyitott humanoid kint rohangál a csatatéren, míg a zárkózott inkább meglapul a lövészárokban. - Őszintén szólva nekem annak idején a humanoidológia-professzorom ezzel a szemléletes példával magyarázta el a kettő közötti különbséget.
Tehát némelyik humanoid kedveli a többi humanoid társaságát (őszintén nem értem, miért), míg mások nem annyira. Ebben legalább egyetérthetnénk velük, annyi különbséggel, hogy viszont a maga társaságát preferálja. Tehát egészen őszintén egyik humanoid sem jobb a másiknál, de ők azt hiszik.

Aztán vannak igen egyértelműen megfigyelhető személyiségjegyeik, mint például, hogy az egyik humanoid ingerlékenyebb a másiknál (ez a harctéren még jól jöhet nekik, ki kéne találni egy logaritmust, ami alapján megállapíthatjuk, milyen humanoidok esetében igaz ez), vagy éppen jobb kedélyűek (például nem lombozódnak le egy kis havazástól), esetleg szeretnek ártani társaiknak (ezt abszolút megértem!), vagy épp ellenkezőleg, örömüket lelik az ún. 'karitatív' tevékenységekben. Esetleg néha.néha mindkettő. Szerethetik magukat (legalább egy valaki szereti - Nyehehehehe), vagy éppen lehetnek önértékelési problémáik (ha én humanoid lennék, én is minden nap a sarokban gubbasztva sírnék), és még sorolhatnám, ugyanis ha másban nem, hát a maguk megfigyelésére, sajnálására, és észrevételeik hülye szavakba öntésére igencsak jók.

Elvileg a négy humanoid, akik között lakom, se mind egyforma, de én nem igazán vettem észre a kor-, vagy nembeli különbségeken kívül bármi mást is... Pedig igencsak jó megfigyelő vagyok. A harctéren edzett tekintetem még a legapróbb porszemet is képes meglelni a szénakazalban pillanatok alatt, és ösztönösen megérzem periférikus látásom segítségével, ha az ellenség a hátam mögött lakozik. Ilyenkor egy pillanat műve, ahogyan megfordulok, és szétcsapok közöttük...
Na mindegy, erre mindig is nagyon büszke voltam, de nem lényeges.
Na jó, nem annyira lényeges.
Na jó, talán lényeges.
Na jó, talán igencsak lényeges.
Na jó, ami azt illeti, az az igazság, hogy ezt az egész bejegyzést csak azért írtam, hogy elmondhassam, hogy olyan a megfigyelőképességem, ami még zöldségek között is ritka.
Ráadásul igen gyorsan reagálok.
És igencsak erős a jobb horgom.
És egy rúgással le tudok teríteni három háromszor akkora cukkinit, mint amekkora én vagyok.
Pedig a cukkinik igencsak kigyúrtak.
De én sem vagyok ám híján fizikai erőmnek, azt meg kell jegyeznem! Egyrészt, hogy ha akarok, úgy suhanok el, mint a villám az ellenfél kezei között. És hatalmasakat ugrok. és ha mindez nem lenne elég, kiváló hadi stratéga is vagyok. Meg részt vettem egy tanfolyamon is, ami hadi stratégiákról szólt, és én voltam az egyetlen az évfolyamból, aki jelesre vizsgázott.
Azonkívül határtalanul intelligens vagyok, jó küllemű (valljuk be), még az átlag répáknál is sokkal sárgább, olyan szép, hogy azt szavakkal ki nem lehet fejezni... De tényleg nem. Még a humanoidoknál is van tükör, néha, amikor elmennek, akkor csak állok ott, és gyönyörködöm magamban. Egyszerűen olyan szép vagyok. Hetyke csúcsom mint győzelmi zászló magasodik az ég felé...
Nem tudok betelni a látványommal.
Én vagyok a legszebb zöldség a világon.
Én vagyok a legszebb élőlény a világon.
És említettem már, milyen nagyszerű a terv, amit kifundáltam? Mondjuk egy ilyen csúcstól mi más lenne elvárható...
És azt említettem már, hogy milyen csodálatosan néz ki a csúcsom, amikor a nap halovány sugaraival beragyogja, vagy amikor erőteljesen átsüt rajta, és érzem, hogy egyesülve a fénnyel glóriát von körém?

Na, de visszatérve a humanoidokhoz: szerintem még hihetetlenül egoisták is. Úgy értem, nincs még egy olyan lény, ami úgy el lenne szállva magától, mint a humanoid. Valahogyan rögeszméjük, hogy bármit történik, arról ők tehetnek. Most a havazásért is egymást okolják... Ráadásul azt hiszik, hogy ők a legnagyszerűbb faj az univerzumban. Nem igazán értem őket... De komolyan.

Most mondjátok meg! Hogy lehet valaki ennyire önhitt? - Répa

Jelentés a csírák megszöktetéséről

Halihó Zöldségtársak!
Örömmel szeretném bejelenteni, hogy az ifjú csírák megszöktetése, és Hagymagyarországra való szöktetése sikeresen megtörtént.
Hogy hogy is indult?
Nos, ahogyan azt már említettem, az akció kitűzött napja hétfőre esett, mivel a humanoidok időjárása nem csak ellenük, hanem ellenünk is fordult éppen ezért az is kétségesnek tűnt, hogy az akció az előre megtervezett időpontban egyáltalán le tud-e zajlani. Szerencsére még ha nem is napsütéses, de igen kellemes reggelre ébredtem. A humanoidok éppen elmenőfélben voltak, és a kis csírák izgatottan lapultak a rejtekhelyükön. Amikor a humanoidok elmentek, megkezdődött az akció. Az összes kis csíra kimászott a tálból, én pedig jó alaposan a lelkükre kötöttem, hogy mit csináljanak, és mit ne. Ugyan elvileg biztonságban voltunk, persze sosem lehet tudni, mikor jelenik meg egy nagy csapat felfegyverkezett humanoid. És akkor mindennek vége. Persze, ismerve a humanoidok prioritásait, erre kicsi az esély, ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy akár egy taktika is lehet, amit követnek. Nem szabad engedni, hogy behúzzanak a csőbe, mert a végén kiderülhet, hogy csak azért tettetik ilyen ostobának magukat, hogy egy óvatlan pillanatban meglepjenek... Mondjuk belenézek a szemükbe, és nem hiszem... No de ennek most nem itt van a helye, és rend a lelke mindennek, nemde? Tehát az ifjú csírák a formaságoknak megfelelő előkészítésben részesültek. Külön hasznunkra vált, hogy találtunk a humanoid bázison fából készült minifegyvereket, az ő elnevezésükkel élve "fogpiszkálókat". Mondanom sem kell, meglepett. Elfogott az érzés, hogy esetleg készülnek valamire. Lehet, hogy mini humanoidok seregét akarják ránk uszítani? Mondjuk ebben nem igazán értem a lényeget. De mindenesetre biztos voltam benne, hogy nagy valószínűséggel lekicsinyített emberek seregének tartanak fenn fegyvereket. Ráadásul azon a bázison, ahol az ellenséggel élnek szövetségben... Igencsak gyanakodni kezdtem, mindenesetre ellenérzéseimet elfojtva mégiscsak elvittem az egész dobozt, remélve, hogy saját fegyverüket majdan ellenük tudom felhasználni. (Lehet, hogy kémeknek szánják őket? Mármint a mini humanoidokat)
Mindenesetre az összes csíra felfegyverkezett, és készen álltunk az indulásra, előbb még kiírtam a blogra, hogy izgatott vagyok, és minden rendben zajlik, aztán pedig közösen vártunk a gépre. Szerencsére a munkatársak hamar megérkeztek, erőszakos közbelépésre nem volt szükség. A humanoidok valahol máshol tevékenykedtek. Ennek örültem.
A kis csírák libasorba rendeződve szálltak fel a gépre, én pedig egyenként búcsút intettem nekik.
Imádni valóak ezek a csöppségek. Még engem is meglágyítanak.
Hát nem furcsa?
Ami biztosan furcsa lesz, hogy többé nem fognak itt lenni velem. Igaz, nem tartott soká, amíg nálam laktak, mégis egészen a szívemhez nőttek... Ki érti ezt? Remélem, egyszer még találkozok velük. Mondjuk amikor már nagyobbak lesznek. Már akkor is látszott rajtuk, amikor a kis önvédelmi eszközeikkel viaskodtak, hogy gyönyörű sereg lenne belőlük. Én pedig már látom magamat az élén...
Milyen szép is lenne...

Zöldségek, nekünk is vannak ám fegyvereink, jól mondom? - Répa

Jó hír, skacok!

Sziasztok, Zöldségtársak, ideát, a humanoidok birodalmában végre visszavonulóban van a zord időjárás, és ez azt jelenti, hogy a vackomban bujkáló kis csírák kimenekítése nem fog csúszni. Olyan izgatott vagyok!

Zöldség szabadság! - Répa

Helyzetjelentés

A humanoidok most teljesen letörtek. Ugyanis náluk nem megszokott az év ezen szakaszában az ilyen jellegű csapadék (ún. hó), ezért most káosz van a kis szférájukban. Jó tudni, hogy valami ilyen egyszerű dolog összezavarhatja őket. Még a hatalmas zöldségseregeinket se kell majd bevetni, csak megvárni, amíg az időjárás viszontagságai kedvezően alakulnak. Igen kellemes.
Igen kellemes...
Most a humanoidok gyanútlanul, bamba képpel nézik a felmenőikről leforgatott dokumentatív jellegű anyagot a masinájukon. Furcsa mód kellemes érzés tölt el a naivitásuk láttán. Olyannyira békésnek tűnnek, olyan... Sebezhetőknek. Engem nem tör le a kétségtelenül zord időjárás, továbbra is kitartóan dolgozok a haditervünkön.
A csírák azonban egy kicsit félnek. Elvileg elvileg hétfőn jönnének értük a zöldségügyi munkatársak, ugyanakkor a betoji gárda a humanoidokhoz hasonlóan visszavonulót fújt. A gyerekek pedig minden egyes itt eltöltött nappal egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Kemény dolog ez... Kétségtelen, hogy fiatal szervezetüket valóban nem szabadna fagyoknak kitenni. Valóban, legalább a kicsik biztonsága érdekében lehet, hogy van értelme a halasztásnak. Ugyanakkor pont, hogy a kicsik biztonsága érdekében nincs!
Bonyolult problémával kerültem tehát szembe, és amíg a humanoidok békésen lazítanak, és nézik a társaik viszontagságairól szóló riportokat (jó látni, hogy a humanoidok legalább annyira élvezik a humanoidok szenvedését, mint mi), addig én a lehető legbiztonságosabb megoldáson töröm a csúcsomat. Őszintén megmondom, kétségek gyötörnek. Amikor nem is olyan régen megmentettem őket a humanoidok karmai közül (nem szégyellik magukat, hogy kiszolgáltatott növénykezdemények ártatlanságával élnek vissza?!), az akció bevégeztével minden olyan csodálatosnak tűnt, és most... Most őszintén nem tudom, mit tegyek. Csoda, hogy idáig nem vették észre, hogy nincsenek meg, legjobb lenne, ha már ma, vagy minimum hétvégén eljönnének értük, hiszen minden óra, sőt minden perc komoly veszélyfaktort jelent, még egy nap csúszás pedig tragédiával érne fel... Hatalmas dilemmában vagyok.
Igazuk van a humanoidoknak.
Tényleg pocsék ez a nap.
És most már én is utálom a havat, a rossz időt, és a fagyokat. - Ki hinné? Valamiben végre egyetértek az emberekkel? Bár nem kell nagy dobra verni. Leginkább csupán érdekből fordulhat elő.
És itt egy fontosabb kérdés is: Mi van, ha már hétfőn is túl késő lesz? Mi van, ha rátalálnak a csírákra, megeszik őket, és ennek tetejébe a bizalmukat is elvesztem? Már ha megbíztak egyáltalán bennem... Igaz, ezek a humanoidok mindenre képesek ostobaság terén.
Két dolgot tudok biztosan:
1. Nem hagyhatom, hogy a humanoidok rájöjjenek, miben mesterkedem
2. Minél előbb el kell vinni a csírákat innen.
Lehet, hogy várnom kéne, amíg az időjárás lecsitul? Vagy lehet, hogy ez csak akadály, amit ki lehet kerülni? Most az egyik csíra felszökkent ide mellém, és nézi, ahogy gépelek... El sem hiszitek, Zöldségek, milyen aranyos.
Kérdezi, mit írok. Mit mondjak neki?
Ötletem sincs. De nem is vár választ. Ilyenek ezek a gyerekek. Tele vannak kérdésekkel. Talán elsiklanak afelett, ha egyszer nem válaszolok. Később felteszik úgyis megint újra. És akkor már valami szebbet fogok válaszolni neki. Most éppen a billentyűzetet akarja babrálni. Kéri, hogy mutassam meg neki a betűket... Tündéri, én mondom. Megtanítok neki egy pár betűt, aztán visszaküldöm játszani a többiekhez.
Bárcsak tudnám a megoldást.
Szőrmók a ketrecéből figyel azzal az eszelős tekintetével. Sötét van, de látom, ahogy a szemeiben visszatükröződik a monitor fénye. Engem bámul.
Azt hiszem, most észrevette, hogy észrevettem, mert elfordult. Nos igen... A dögöt aztán nem viseli meg az időjárás, sem a humanoidok ünnepe, sem az én dilemmám. Ilyenkor én is azt kívánom, bárcsak egy nagy dagadt szőrcsomó lennék, aki egész nap csak fetreng, és akit mindenki imád. Akit nem akarnak megenni, és akinek nem kell kiállnia az övéiért. De ugyanakkor azt hiszem, oka van annak, hogy Tarló Répának születtem.
Legalábbis remélem.

Fene az időjárásba, egészen melankolikus lettem! - Répa

Rövid jelentés egy zöldségjogi sikerről

A minap éppen a humanoidok televízióját néztem, amikor megütötte a fülemet egy reklámszöveg (a reklám az általános tudatmódosító program egy változata, itt a befolyásolás direktebb formában zajlik, termékek megvásárlására bírja rá az agyatlan kis lényeket). Valami humanoid táplálék előállító cég hirdette legújabb termékét, a "muffinokat" (humanoid élelem, egy kis papír vacakba beleöntött tészta), ami háromféle ízesítésben volt kapható:
Ezekből csupán csak a legutolsó érdekes.
Most figyeljen mindenki...
...Karottás! Nem répás, karottás!
Azt hiszem, végre kezdenek minket tisztelni az emberek. Ha muffint sütnek belőlünk, legalább tartózkodnak a vulgáris megfogalmazásoktól. Igaz, hogy én is "répának" hívom magamat, ugyanakkor ez a szó sokkal tiszteletet parancsolóbb. Azt hiszem, egy kis megnyugvást nyert a lelkem. Továbbá, a humanoid vendéglátóim szerint ebben nincs is igazi répa (izé, karotta), aminek szintén nagyon örülök. Nem tudom, hogy melyik zöldségjogi felelős jussa ez a diplomáciai siker, mindenesetre igyekszem minél hamarabb utánajárni a dolognak.

A humanoidok most leverten ülnek a bázisukon, és bámulják a hó formájában lehulló csapadékot. Ennyit a hülyeségükről, hogy jön a tavasz. Hihihihi

További ilyen sikereket, zöldségjogászok! - Répa

Általános humanoidológia - I.

A humanoid utódok holnap nem mennek kiképzésre. A kifejlett egyedek nem mennek közszolgálati tevékenységet végezni. Azt hiszem, ez kétségkívül csak egyet jelenthet: a humanoidok nekiállnak készülni a végső csapásra. Úgy tűnik, most már komolyan veszik a fenyegetésünket.
Legalábbis ezt hittem.
Aztán a humanoid vendéglátóm felvilágosított, hogy az ő kis csoportosulásuknak (ún.: nemzet - ennek kifejtése kicsit lejjebb) ez afféle "ünnepe". Ilyenkor a humanoidok visszaemlékeznek arra, amikor az elődjeik kivívták maguknak a szabadságot egy erősebb humanoid csoportosulás ellen. Végül is nekem mindegy, mert még a legerősebb humanoid kommunák is gyengék velünk szemben, de ami szép, az szép, el kell ismerni. Tetszik, hogy a humanoidok egymással foglalkoznak, ahelyett, hogy arra figyelnének, ami igazán veszélyes. Úgy értem, ránk.
És azt hiszem, itt az ideje, hogy egy rövid kirándulást tegyünk az általános humanoidológia világába. Ugyanis a tökéletes módszer ellenségünk legyőzéséhez; ellenségünk megismerése. Engem személy szerint valahogy mindig lenyűgözött a primitív létformák tanulmányozása. A humanoidok elvont kis társadalmukban az univerzum atyaúristenjeinek képzelik magukat, én pedig mosolyogva, elnézően illegetem a csúcsomat... Nem tudnak ezek még semmit. Még arról se, ami körbeveszi őket. Mi ellenben ismerjük visszamaradott beidegződéseiket, ezáltal előnyre tehetünk szert:
Azt hiszem, mi sem lehetne aktuálisabb, mint a humanoid kommunákkal, avagy a humanoid identitástudattal való megismerkedés. Legalábbis egy kis gyorstalpaló.
A humanoidok kisebb-nagyobb egységekbe szerveződve élik kis életüket. Ezek heterogén, egymástól elkülönülő csoportok, melyek egymás mellett elszigetelve helyezkednek el. A humanoidok az egy adott közösség által "birtokolt" földrészt "országnak" nevezik, a közösséget magát pedig "nemzetnek". Minden nemzet egyedi (humanoid szemszögből nézve egyedi) műveltséggel (már ha humanoid műveltségről lehet beszélni) és identitással rendelkezik. Mivel a humanoidok imádnak egy rajba tömörülve éldegélni, minden humanoid személyiségének fontos része a nemzeti identitás.
A humanoidok vezetőket választanak közösségük élére, majd megunják őket, és újat választanak. A humanoidok vezére címre mindig akad sok pályázó, amit én már azért sem értek, mert ha én humanoidként jöttem volna a világra, akkor azonnal elbújnék, nem, hogy még primitív népem vezére is akarnék lenni. Úgy értem, tudván, hogy mit tervezünk, nem biztos, hogy lennék egy humanoid elöljáró helyében.
Hihihi
Ahogy ezeket leírom, eszembe jut, hogy mennyire vágyom haza, Hagymagyarországra, minden zöldség birodalmába, ahol boldogan, dalolva vonul fel legyőzhetetlen seregünk, fényes-fémes páncéljukat megcsillogtatja a napfény...

Zöldség büszkeség! Zöldség büszkeség!

Bocsi skacok, elkapott a hév, most azt hiszem, ezt fogom kántálni egy ideig.

Zöldség büszkeség! - Répa

Akcióban

Micsoda izgalmas estén vagyok most túl! De kezdjük rögtön az elején...
Mikor a humanoidok elindultak agyatmosatni, tudtam, hogy nem érkezett még el a megfelelő alkalom a csírababák kimenekítésére. Szőrmók ördögi tekintete figyelte minden egyes mozdulatomat... Okosnak kellett lennem ahhoz, hogy sikerrel járjak. Igaz, okosabb vagyok én, mint egy kövér, szőrös dög, aki a humanoidok nyelvén "nyúlnak" csúfoltatja magát, ehhez kétség se férjen. Ugyanakkor itt nem csak észre volt szükség, hanem taktikai érzékre, kifinomult, harctéren edződött elemi ösztönösségre, ravaszságra, és persze minden más létformát megszégyenítő, óriási lelkierőre... Olyan lelkierőre, ami csak igen kevesekben lakozik... Persze mondanom sem kell, hogy az "igen kevesek" alatt többek között magamat értem. Bár, mint minden bevetés előtt álló katonát, engem is hatalmába kerített az aggodalommal és izgalommal átitatott, keserű szorongás, tapasztalt harcosként már megtanultam, miképpen kell leküzdeni. Körülnéztem. Tudtam, hogy ravasznak kell lennem. Igaz, hogy Szőrmók egy ostoba szőrcsomó, én meg a világ legtökéletesebb létformájának igen tökéletes képviselője vagyok, mégiscsak figyelembe kell vennem a militáris formaságokat: sohasem szabad lebecsülni az ellenfeledet. Ezt minden kis zöldségnek megtanítják már a Zöldcsödében, még az első vadászatuk előtt. Tehát hihetetlen lelki erőmet most arra kellett fordítanom, hogy egyenrangú félként kezeljem ronda, szőrös ellenségemet. Mintha ugyanolyan ravasz, képzett, erős és csodálatos lenne, mint én... Eh.
Szőrmók persze mindannak ellenére, hogy akkor éppen bele kellett élnem magamat abba, hogy mi ketten két egyenlő fél vagyunk, ugyanolyan bárgyú és ostoba maradt. Miután megette a humanoidok által kiadagolt reggelijét (javarészt zöldségekből állt! Normál esetben ezen megsértődtem volna, most azonban csak olaj volt a tűzre. Dühöm, és vele együtt a bennem lakozó harci szellem másodpercről másodpercre növekedett), lehemperedett, hogy kipihenje az evés fáradalmait.
Én ekkor kezdtem meg akciómat...
Óvatosan kimásztam vackomból (Szőrmók persze a füle botját se mozdította... Béna.), és a csíráztatótál felé lopóztam. Lépteim hangját úgy nyelte el a csönd, mint a humanoidok értelmét az evolúció. Az ostoba dög persze nem vett észre semmit. Elégedetten szuszogott. Egy pillanatra úgy éreztem, nem is kell óvatosnak lennem, bárgyú őröm azt sem venné észre, ha robbantanék a füle mellett. De aztán gyorsan figyelmeztettem magamat: egyenrangú félként kell kezelnem. Bármilyen nehezemre is esik.
Már ott jártam a csíráztatótál mellett, amikor Szőrmók váratlanul megmozdult. Egy pillanatra megfagyott a csúcsomban a víz. De aztán, amikor odanéztem, láttam, hogy csak átfordult a másik oldalára. Továbbra is aludt. Megnyugodtam.
Ekkor értem fel a csírákhoz. Lelkesen kurjongatni kezdtek, én azonban csendre intettem őket. Szőrmókra mutattam. A kicsik megértően bólintottak.
- Az a szőrgombóc egy idióta. - jegyezte meg az egyik csíra. Elismerően bólintottam.
- Ha odahaza születtél volna, tudnád, hogy egyenlőként kell kezelned az ellenfeledet. Csak így nem lephet meg. - mondtam, mire egy másik élelmes apróság rávágta:
- A végtelen ostobaságával még így is bármikor meg tud lepni. - az összes többiek igazat adtak neki. Én is. Hiába. Bárhova születsz, ugyanúgy benned lesz a harci szellem. Még ha éppen nem is zöldség, hanem búzaféle vagy... Azt hiszem, a nemzetségünk összetartóbb, mint ahogyan azt bárki gondolná.
Megbeszéltük a haditervet. Mivel nem tudtuk, hogy a humanoidok mikor is érhetnek haza, úgy döntöttük, akkorra tesszük a tényleges akciót, amikor már az R.E.M.-szakaszban leledzve fekszenek ágyaikban. Vagyis estére.
Miután ezt eldöntöttük, a kis csírák tisztelegve elköszöntek tőlem, én pedig visszavonultam a vackomba, és előkészültem az estére. Minden lehetséges helyzetet végigvéve megválasztottam a lehető legbiztonságosabb stratégiát, és előkészítettem mindent, amire csak szükségem lehet.
A humanoidok hamarosan hazaértek. Bárgyún kommunikáltak egy sort, majd elindultak szokásos esti tevékenységeiket végezni. Éreztem, hogy közeledik az Idő. Ismét kezdett erőt venni rajtam a korábban már átélt izgalom. Azonban ez az izgalom most furcsa mód édes volt. Egyszerre aggódtam, és éreztem a győzelem ízét a rostjaimban. A nagy hadvezérek a győztes hadjárataik idején éreznek hasonlót.
Mikor végre elvonultak, tudtam, hogy elérkezett az akció kezdete. Óvatosan kimásztam a vackomból. Ugyanúgy cselekedtem, mint ahogyan kicsit előbb aznap. Ez azonban valamiért mégis más volt. Egyszerre voltam idegesebb és magabiztosabb.
Amikor odaértem, megnyugodtam. Úgy tűnik, nem csak én, de a csírák is igen komolyan vették a feladatot. Már mind felsorakoztak, és vártak engem.  Tisztelgéssel üdvözöltek, én pedig csúcsommal biccentettem feléjük. Ez volt a jel. A csírababák egyenként kiugrottak a csíráztatótálból és libasorba rendeződve követtek engem. Olyan volt, mint egy diadalmenet. Végül odaértünk a vackomhoz. Itt már előre elkészítettem a rejtekhelyüket. Itt lesznek elszállásolva addig, amíg meg nem érkeznek a munkatársaim, akik majd elviszik őket a mi földünkre. Ott majd teljes biztonságban növekedhetnek tovább.
Mikor valamennyien elhelyezkedtek,én letakartam őket. És ezzel vége is volt. Sikerrel jártunk.
Gonoszul nevetgéltem magamban egy kicsit, de csak nagyon halkan, nehogy felébresszem a humanoidokat. Ha már akkor rájönnek, miben mesterkedek, igen nagy bajban lennék. És nem csak én. Az apróságok is.
Szerencsére azonban a bevetés sikerrel járt. Reggel arra ébredtem, hogy a kis csírák biztonságosan lapulnak a helyükön. Páran már élénken csevegtek. Én csöndre intettem őket. Kemény lesz az elkövetkezendő pár napjuk. Bujkálniuk kell majd. Nem irigylem őket. Viszont megmenekültek az ellenség karmaiból. Ez mindenképpen pozitívum.
Megfogadtam magamban, hogy úgy teszek, mintha nem lenne semmi közöm a csíráztatótál kiürüléséhez. Nem kockáztathattam a gyerekek épségét. Tehát reggel kikászálódtam a vackomból, úgy, mintha nem tudnák semmiről. A humanoidok szinte észre se vették, hogy valami hiányzik. Remélem, csak akkor jönnek rá, amikor már késő lesz. Az ő lelassult agyműködésüket ismerve, erre bőven akad is kilátás.
Ugyanúgy haladtam el Szőrmók lakhelye mellett, mintha mi sem történt volna. Nehéz volt persze megállni, hogy ne vessek rá egy gúnyos pillantást, vagy hogy ne jegyezzek meg neki valamit, ami arra utalna, amire iszonyat büszke vagyok: túl jártam azon a rövid kis eszén. Most már én vagyok az úr a bázison. De nem. Nem volt szabad. Azonban amikor már éppen elhagytam annyira, hogy kezdjen elmúlni a kísértés, a dög utánam szólt:
- Tarló Répa! - kiáltotta utánam a nevemet. Megálltam, és óvatosan hátrafordultam. Szőrmók tekintete továbbra is megvetést tükrözött, azonban most valahogy egészen furcsa volt nekem. Még nem szólított így. Én csak biccentettem felé a csúcsommal, afféle "Mit akarsz te szőrgolyó?"-tekintetet vetve rá. Szőrmók úgy tűnik, értette a jelzésemet, mert folytatta. - Vigyázz azokkal a csírákkal. - bár mondhatnám, hogy először az elmúlt pár óra során, de megfagyott a rostjaimban a víz.
- Honnan tudsz róla? - kérdeztem vissza, tettetve, hogy nem lepett meg. Fent kellett tartanom a látszatot.
- Én nyitott szemmel alszom. - válaszolt Szőrmók. Nem várt reakciót. - A humanoidok veszélyesebbek lehetnek, mint gondolod. - tette hozzá.
- Nem hinném. - mormogtam. Már hogy tudna túljárni az eszemen egy ilyen primitív faj?
- Különösebben én sem. De ne feledd: Sosem szabad alábecsülni az ellenfeleidet! - mondta a dög, aztán megfordult, és visszafeküdt aludni.
Én pedig még mindig csodálkozva visszamásztam a vackomba. Furcsa volt ez a beszélgetés. Mintha Szőrmók, akivel utáljuk egymást, tanácsot akarna adni. De miért? Puszta jóságból? Szánalmas. Esetleg érdekében áll támogatni engem? Vajon tud az invázióról?
Vagy csupán igaz, amit a zöldségbölcsek mondanak? Valóban nem szabad alábecsülni az ellenfeleinket?

Zöldségek, sose becsüljétek alá az ellenfeleiteket! - Répa

Még ha az ellenfeled egy humanoid is. Na jó, akkor talán nem kell annyira rettegned.

Zöldséguralom!

A humanoidok ma színházba, vagy mibe készülnek. Elvileg a "színház" a tudatmódosító program korábbi, ha lehet még primitívebb prototípusa, itt még hús-vér humanoidok játszanak manipulátort. Persze, mivel a humanoidok annál jobban preferálnak mindent, minél primitívebb, természetesen ez a módja az agymosásnak "kulturális" értéknek számít, sőt, egyes humanoidok szemében státusszimbólum.
Engem persze őszintén hidegen hagy a legújabb hülyeségük. Egy valamit azonban nem hagyhatok szó nélkül.
A helyes kis csírababák, akiket pár napja neveltek, kihajtottak, mondanom sem kell, milyen bájosak voltak... Azonban a humanoid asszonyság borzalmas bűnt követett el... Le sem merem írni. Kivett egy marék szerencsétlen árvát a csíráztatótálból, és odaszórta őket kiszolgáltatva Szőrmók elé. A gonosz dög még megeresztett egy ördögi vigyort felém, majd behabzsolta áldozatait... Sajnos nem tudtam megmenteni őket.
Most arra várok, hogy a humanoidok mihamarabb elmenjenek... Ugyanis arra készülök, hogy megmentek ha lehet, minél több csírát ezen primitív létforma karmai közül...

Tavasz, zöldségszezon, de jó nekem...

Itt tartózkodásom alatt úgy tűnik, lassacskán eljutottam arra a szintre, hogy végtelenül le tud nyűgözni a humanoidok szimpla primitívsége.
Most éppen örvendeznek (nem szó szoros értelmében, annyira azért nem idióták, hogy tapsikolva egymás karjaiba omolva sírjanak örömükben - bár még a legmelegebb évszakuk (ún. "nyár") még hátra van...), mert hogy "itt a tavasz", és akkor nem lesz ilyen zord az időjárás, és kimehetnek az utcákra közösségi tevékenységet végezni anélkül, hogy lefagynának a végtagjaik. És ami még nagyszerűbb, hogy ilyenkor a "természet" (azaz az őket körülvevő növényzet azon része, amit nem pusztítanak ki) megélénkül, és előbújnak a "kismadarak" (hihetetlen, milyen szavakat képesek használni ezek a humanoidok), és "csiripelni" kezdenek. A humanoid vendéglátóm szerint ez jó. Nem tudom, szerintem az a jó, ha sikerül kiirtani egy teljes bölénycsordát. De ők tudják.
Ó, és a legjobb csak most következik! A humanoidok kitalálták, hogy mindjárt itt a "zöldségszezon", és ennek jegyében ők is termeszteni fognak. Mondanom sem kell, igen erősen megbotránkoztam ezen kijelentésükön. Nem, hogy engem nem bírnak normálisan eltartani, hanem még további palántákat is nevelni akarnak?! Nevetséges. Mindenesetre beszereztek "csíráztató edényt" meg sok-sok magot, még ránézni is rossz. Most meg felöntötték vízzel, és várják, hogy életre keljenek szerencsétlenek. Persze ösztönösen szorítani kezdtem a kis magoknak, hogy még ezeknek az idiótáknak a keze alatt is sikerüljön, mert hát... Azért kinek nem lágyul meg a szíve pár mag láttán?
Mindegy, erről ne is beszéljünk inkább. Még a végén ellágyulok itt.
Mindenesetre a humanoidok kint róják a kilométereket, többször lecsekkoltam, hogy nem kiképzésen vannak-e, vagy nem éppen besúgni mennek, de úgy tűnik, kétségkívül egyszerűbbek, mint gondoltam: úgy tűnik, a humanoidok valóban a "természetet" mennek megcsodálni. Ezek hülyék...
Azt meg még kevésbé értem, hogy ha egy répát, egy céklát vagy egy káposztát képesek felfalni, elpusztítani, kiszárítani, és ne is soroljam, akkor mi nyűgözi le őket egy fűcsomó látványában annyira, hogy amíg minket kétségkívül mostoha körülmények között, meg merem kockáztatni, terrorban tartanak, addig a nálunk sokkal alábbvaló és ocsmányabb teremtményeket (emlékezzünk csak a Bokor-háborúkra, amikor leigáztuk a Cserjeszinti Birodalmat - mind tanultunk róla a Magnáziumban) kimennek "megcsodálni", mondván, "Ó de gyönyörűek".
Ez is csak a humanoidok ferde és elkorcsosult esztétikai értékrendjét tükrözi.

Kellemes "tavaszt" mindenkinek!

Csak vicceltem, már alig várom, hogy rajtaüthessünk a humanoidokon, és soha többé ne kelljen hallanom ezt a szót! - Répa