Helyzetjelentés

A humanoidok most teljesen letörtek. Ugyanis náluk nem megszokott az év ezen szakaszában az ilyen jellegű csapadék (ún. hó), ezért most káosz van a kis szférájukban. Jó tudni, hogy valami ilyen egyszerű dolog összezavarhatja őket. Még a hatalmas zöldségseregeinket se kell majd bevetni, csak megvárni, amíg az időjárás viszontagságai kedvezően alakulnak. Igen kellemes.
Igen kellemes...
Most a humanoidok gyanútlanul, bamba képpel nézik a felmenőikről leforgatott dokumentatív jellegű anyagot a masinájukon. Furcsa mód kellemes érzés tölt el a naivitásuk láttán. Olyannyira békésnek tűnnek, olyan... Sebezhetőknek. Engem nem tör le a kétségtelenül zord időjárás, továbbra is kitartóan dolgozok a haditervünkön.
A csírák azonban egy kicsit félnek. Elvileg elvileg hétfőn jönnének értük a zöldségügyi munkatársak, ugyanakkor a betoji gárda a humanoidokhoz hasonlóan visszavonulót fújt. A gyerekek pedig minden egyes itt eltöltött nappal egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Kemény dolog ez... Kétségtelen, hogy fiatal szervezetüket valóban nem szabadna fagyoknak kitenni. Valóban, legalább a kicsik biztonsága érdekében lehet, hogy van értelme a halasztásnak. Ugyanakkor pont, hogy a kicsik biztonsága érdekében nincs!
Bonyolult problémával kerültem tehát szembe, és amíg a humanoidok békésen lazítanak, és nézik a társaik viszontagságairól szóló riportokat (jó látni, hogy a humanoidok legalább annyira élvezik a humanoidok szenvedését, mint mi), addig én a lehető legbiztonságosabb megoldáson töröm a csúcsomat. Őszintén megmondom, kétségek gyötörnek. Amikor nem is olyan régen megmentettem őket a humanoidok karmai közül (nem szégyellik magukat, hogy kiszolgáltatott növénykezdemények ártatlanságával élnek vissza?!), az akció bevégeztével minden olyan csodálatosnak tűnt, és most... Most őszintén nem tudom, mit tegyek. Csoda, hogy idáig nem vették észre, hogy nincsenek meg, legjobb lenne, ha már ma, vagy minimum hétvégén eljönnének értük, hiszen minden óra, sőt minden perc komoly veszélyfaktort jelent, még egy nap csúszás pedig tragédiával érne fel... Hatalmas dilemmában vagyok.
Igazuk van a humanoidoknak.
Tényleg pocsék ez a nap.
És most már én is utálom a havat, a rossz időt, és a fagyokat. - Ki hinné? Valamiben végre egyetértek az emberekkel? Bár nem kell nagy dobra verni. Leginkább csupán érdekből fordulhat elő.
És itt egy fontosabb kérdés is: Mi van, ha már hétfőn is túl késő lesz? Mi van, ha rátalálnak a csírákra, megeszik őket, és ennek tetejébe a bizalmukat is elvesztem? Már ha megbíztak egyáltalán bennem... Igaz, ezek a humanoidok mindenre képesek ostobaság terén.
Két dolgot tudok biztosan:
1. Nem hagyhatom, hogy a humanoidok rájöjjenek, miben mesterkedem
2. Minél előbb el kell vinni a csírákat innen.
Lehet, hogy várnom kéne, amíg az időjárás lecsitul? Vagy lehet, hogy ez csak akadály, amit ki lehet kerülni? Most az egyik csíra felszökkent ide mellém, és nézi, ahogy gépelek... El sem hiszitek, Zöldségek, milyen aranyos.
Kérdezi, mit írok. Mit mondjak neki?
Ötletem sincs. De nem is vár választ. Ilyenek ezek a gyerekek. Tele vannak kérdésekkel. Talán elsiklanak afelett, ha egyszer nem válaszolok. Később felteszik úgyis megint újra. És akkor már valami szebbet fogok válaszolni neki. Most éppen a billentyűzetet akarja babrálni. Kéri, hogy mutassam meg neki a betűket... Tündéri, én mondom. Megtanítok neki egy pár betűt, aztán visszaküldöm játszani a többiekhez.
Bárcsak tudnám a megoldást.
Szőrmók a ketrecéből figyel azzal az eszelős tekintetével. Sötét van, de látom, ahogy a szemeiben visszatükröződik a monitor fénye. Engem bámul.
Azt hiszem, most észrevette, hogy észrevettem, mert elfordult. Nos igen... A dögöt aztán nem viseli meg az időjárás, sem a humanoidok ünnepe, sem az én dilemmám. Ilyenkor én is azt kívánom, bárcsak egy nagy dagadt szőrcsomó lennék, aki egész nap csak fetreng, és akit mindenki imád. Akit nem akarnak megenni, és akinek nem kell kiállnia az övéiért. De ugyanakkor azt hiszem, oka van annak, hogy Tarló Répának születtem.
Legalábbis remélem.

Fene az időjárásba, egészen melankolikus lettem! - Répa