Szörnyűséges!

Azt hiszem, az emberek tudnak az inváziónkról, és készültek az ittlétemre. Bármerre csak megyek, világító bombákkal dobálnak engem...Mentsetek meg!

Hű harcosotok: Répa

Partraszállás

Megérkeztem az emberek országába. Helyi idő szerint 2012 december 31. van. Alig várom, hogy megkapjam az utasítást küldetésem megkezdésére.
De addig is írok egy kicsit az utamról.
A Zell-Air járatával utaztam, első osztályon. A kiszolgálás habár drága, meglehetősen kellemes volt. A mellettem ülő kedves, tériszonyos brokkoli-nagymama szórakoztatott, aki felváltva mesélt légi katasztrófákról, és az unokáiról. A két téma néha átfedésbe került. Az unszimpatikus stewardess gyanús tekintettel figyelt engem, és aktatáskámat, ami az ügylet titkosított adatait tartalmazza. Erős gyanú ébredt bennem, hogy a kíváncsi tekintetű légiutas-kísérő esetleg kém, de ezt inkább kivertem a fejemből. Nem értem, egy karalábé miért állna az emberek kémévé...
Az utazás habár hosszú volt, jószerivel eseménytelen. Az Egy gésa naplójá-ba merülve nyomott el az álom, és iszonytatos gyökértörzsi fájdalommal keltem, sikerült megtalálnom a legkényelmetlenebb pózt az alváshoz. Azonban a fájdalmakon kívül mást is észrevettem. Az aktatáskám eltűnt! Kétségbeesetten forgolódtam, de csak nem leltem meg a táskámat. Természetesen rögtön a sunyi stewardessre terelődött a gyanúm, aki továbbra is gyanús pillantásokat vetett rám. Viszont ha a táskám kémek birtokába került, akkor minden veszve van...
Brokkoli-néni legnagyobb bánatára biztonságban landoltunk. Én persze azon nyomban bejelentettem a táskám eltűnését. Ezért még egy kicsit bent kellett maradnom a reptéren...
Két órányi vállalkozás után előkerült a táskám. A repülőgép vécéjében találták meg. A táskám meglett, de valami rögtön egyértelművé vált: Valaki meg akarja akadályozni az akciómat. Nem tudom, ki lehet ez a személy (sunyi stewardess!), nem tudom, miért akar szabotálni. De annyi biztos, hogy van egy ellenségem, és ki tudja, mikor bukkan fel legközelebb? Bár úgy tűnik, egyelőre nem lett sikeres... Szerencsére! Ugyanakkor mostantól jobban oda kell figyelnem, és mihamarabb fényt derítenem kilétére.
Addig is viszont itt vagyok az embereknél, és várom az utasítást a következő lépésre. Egyelőre próbálok megnyugodni, és kiverni a csúcsomból nyomasztó kételyeimet. Nagyon nehéz... De muszáj lesz felülemelkednem minden kétségen, mivel itt nem rólam van szó. A zöldségekről!
Egyelőre várost nézek, de utána kell majd járnom a kémnek...

Zöldség-szabadság!
Üdv: Répa

Zöldségtársaim!

Kedves Zöldségek, akik félelemben kellett, hogy éljék életüket!
Megpróbáltatásaitok véget érnek!
Csatlakozzatok a Zöldségek Forradalmához!
Zöldségek Mindörökké!

Üdv: Répa

Fejlemények!

 Zöldségtársaim!
A mai nap végre kidolgoztuk a haditervet, amivel az emberiség ellen mehetünk, és véget vethetünk a zöldségek sanyargatásának!
Konkrétumokat még nem árulhatok el, hiszen mindez szigorúan titkos, viszont annyit elmondhatok, hogy elejétől végéig zseniális... Főleg, mert javarészt én dolgoztam ki! És engem bíztak meg a zöldségsereg vezetésével is. Ez nem újdonság, csak szeretek eldicsekedni vele.
A holnapi nap utazom az emberek földjére. Vegyes érzelmekkel vágok küldetésem elébe. Egyrészről már alig várom, hogy megkezdődjön a küldetésem. Másrészt viszont... Nem , minden részről alig várom, hogy szétcsapjak ott!

Helló... Vagy valami olyasmi

Nos, hogy miért is kezd blogolni egy répa? Először is szeretném eloszlatni a zöldségtársadalommal kapcsolatos általános tévhiteket, amik az Önök iszonytatos, hideg és borzongató világában uralkodnak. Nemrégiben, amikor ide utaztam Önökhöz, borzalmas tényekkel kellett szembesülnöm. Kimondani is fájdalmas... De feltétlenül le kell írnom. Le kell írnom az igazat, hogy megtudja a világ. Kellemesen bolyongtam országuk fővárosában, egy furcsa, füstös helyen, amit maguk Váci útnak hívnak, amikor betekintek egy kifőzde ablakába, és mit látnak szemeim? A főfogásban társaimat kellett viszont látnom, olyan formában, amiben senkinek sem kívánom, hogy valaha lássa őket. Azóta sem tudom, mit tettek velük... Mindenesetre nyilvánvalóan éreztem, hogy a helyiség illegálisan üzemelhet, ezért fordulhat elő hasonló eset, amikor azonban jogi intézkedéseket akartam tenni a bezáratása érdekében, mit kellett megtudnom? Az önök társadalmában teljesen elfogadott, sőt ajánlott a zöldségek fogyasztása! Sőt, értesítettek, egy bizarr, elmebeteg szekta létezéséről, akik "vegetáriánusnak" nevezik magukat, és egy furcsa perverzióból csak és kizárólag zöldségeket fogyasztanak. Felháborító! Mondanom sem kell, ennek az iszonytatos pár napnak az eseményei azóta se tudnak hidegen hagyni. Álmatlanul fekszem, és gondolatok kavarognak a csúcsomban... Ez... Valóság volt? Vagy csupán rémálom? Nem, nem, azóta sem tudok dűlőre jutni? Talán a kedves barátaim, akiket megismertem a Zöldcsödében, a Karóvodában, a Zöldség Nemzetiségi Ál-Általános Iskolában, a Magnáziumban, vagy éppen a Hagymardon, mind-mind az Önök martalékává válhattak? Sőt, lehet, hogy kalandvágyam a saját végzetemet jelenti?
Visszatérve hazám békés, meleg, és befogadó környezetébe, egy haditerven kezdtem el törni a csúcsomat... Azon, hogy hogyan állhatnék bosszút magukon. Amikor publikáltam az Önökről írt tanulmányomat a Vegetable News-ban, rendkívül vegyes fogadtatásra talált. Voltak, akik forradalminak tartották a megfigyeléseimet, és egy mentőakció kidolgozását sürgették, míg másoknak ez túlzottan megviselő, bulvárszagú volt, sőt, egyenesen megvádoltak, hogy hazugságokat írtam a tanulmányomba! De maguk nyilván tudják, hogy mi az igazság. Mindenesetre amikor a kezdetleges felháborodás leült, egy titkos kormányszolgálati munkatárs keresett meg, betuszkoltak egy nagy, fekete limuzinba, és mikor kinyitottam a szememet, már Hagymagyarország titkos kormánybázisán találtam magam. Az egyik főmufti - egy kigyúrt cukkini, gyilkos tekintettel - elmagyarázta, hogy már régóta tudnak az emberi faj borzalmasságáról, de idáig nem merték a nyilvánosság elé állítani. A cikkemet azért engedték publikáltatni, mert így én lehetek a zöldségekkel szembeni erőszak-ellenesség szószólója, és ők ezt a szerepet tökéletesen megfelelőnek találták az én részemre. Engem bíztak meg azzal, hogy épüljek be az emberek közé, és bonyolítsam le a zöldségek lázadásának megszervezését. Megígérték, hogy fogok kapni segítséget, ugyanakkor a munka oroszlánrésze az én feladatom lesz. Tekintve, hogy afrikai utam során már nem egy oroszlánt elejtettem puszta kézzel, nem igen rettentem meg az "oroszlánrésze" kifejezésről.
Hogy miért is tolmácsolom ezeket a szigorúan bizalmas információkat az ellenség felé? Talán azért, hogy észrevegyék: Okuk van félni a zöldségektől. Mert bizony nem mi vagyunk a tápláléklánc legalján, hanem Maguk! Talán páran már most felfigyelnek erre, és ha eggyel kevesebb zöldségnek kell meghalnia ezért, akkor már megérte.
Addig is: Én Tarló Répa voltam, Önök pedig óvakodjanak a kosarukból magukra leselkedő retkektől, mert nem lesz jó vége!