Tényleg semmi nem az, aminek látszik?

Azt hittem, majd az lesz a legnagyobb problémám, hogy ki kell, várjam, amíg a szerencsétlen humanoid kölykök végre elhúzzák a belüket a kiképzésre, és bár nem jellemző rám, hatalmasat tévedtem. Minden este kezdődött.
A fiatalabb kölyök korán lefeküdt aludni, mert holnap (azaz ma) megy erre a gólyatáborba, vagy mire, meg kell valljam, abszolút hidegen hagy, de lényeg a lényeg, korán nyugovóra tértek. Én persze tovább fennmaradtam, és haditerveket gyártottam. A hülye Eperke nyafogott, hogy zavarja a fény, és ő már aludni szeretne, de megdobtam egy vázával, szóval elhallgatott. Ekkor hangos kopogást hallottam a főkapun.
Ki lehet az az idióta - gondoltam magamban - aki ilyenkor zavar?
Lassan odabotorkáltam az ajtó elé, és óvatosan elhúztam. Tudtam, hogy engem keresnek, hiszen éjfél után csak én szoktam ébren lenni a bázison (puhányok), de az, hogy szemben találtam magamat Karfiol Karcsival, minden elképzelésemet felülmúlta. Talán boldognak kellett volna lennem, de az igazság az, hogy rögtön megláttam rajta, hogy mennyire zaklatott. És éreztem, hogy nem véletlenül van itt.
- Répa... - lihegte. Én óvatosan felemeltem a csúcsomat, és mélyen a szemeibe néztem. Csak ekkor láttam igazán, mennyire zaklatott. Hogy mennyire retteg valamitől. Valamitől, amiről nekem még csak sejtelmem sincs. - Tudnod kell, hogy sokkal több van a dolgok mögött, mint amit te hiszel... A Szövetségről... Tudnod kell a Szövetségről...
- Mit kell tudnom? - kérdeztem türelmetlenül.
- Tudnod kell, hogy - lihegte Karcsi. Kezdett nagyon felmenni bennem a pumpa. - Nem az, aminek látszik... Semmi sem az, aminek látszik...
- Kösz a tippet, nagyokos - morogtam. Ekkor érkeztek meg a cukkinik. Három volt belőlük, egyik kigyúrtabb, mint a másik. Tudtam, kik ők, láttam már őket. Imádott kormányunk emberei. Egyszerűen megfogták, és elrángatták Karcsit, olyan gyorsan, hogy kettőt pislogni sem tudtam, pedig nekem aztán élesek a reflexeim, gondolom, tudjátok.
Én pedig álltam a kapuban, és a barátom hűlt helyét bámultam.
Aztán vállat vontam, és visszamásztam a vackomba. De akkor sem hagynak nyugodni az este történései, olyan kesze-kusza, és ijesztő ez az egész, olyan furcsa.
Vajon mit tudhatott Karcsi, és mit akart elmondani nekem a fölösleges bölcsességeken kívül? És miért volt olyan zaklatott? Üldözte valaki? Semmi nem értek.
Pedig nekem azért elég gyors felfogásom van, szóval...
Tudom, hogy sokszor írtam már, de azt hiszem, most tényleg szükségem lenne Zöld Babra.

Zöldségek, pusztulást a humanoidokra! - Répa

Helyzetjelentés a kiképzés kezdetének küszöbéről

Szerencsére mindjárt megkezdődik/folytatódik a humanoid kölykök kiképzése, és végre nem fognak folyamatosan rajtam lógni. Már kezdenek nagyon idegesíteni. Szerencsére holnap megszabadulok a kisebbtől, valami 'gólyatáborba' megy, vagy mifene.
Kérdeztem az asszisztenst, hogy mi a frász az a gólyatábor, valami olyasmit magyarázott, hogy beavatási szertartás az új kiképzőközpontba, de arra, hogy miért pont a gólyákról nevezték el, nem tudott választ adni. De én megmagyaráztam magamnak a dolgot annyival, hogy ezt úgyis humanoidok találták ki, szóval biztos valami hülyeség miatt.

Zöldségek, csillagjaink soha nem áldoznak le! - Répa

Nyelvtani javaslatok

Érdekes megfigyelni, hogy a humanoidok szlengszóként is használják egy ártatlan zöldségtársunk nevét. Így születnek olyan kifejezések, mint "tök jó", "tök szívás", "tök béna". Úgy tűnik, a humanoidoknál a "tök" szó valamiféle fokozást jelöl, hogy pontosan középfokot, vagy felsőfokot, arra még nem sikerült rájönnöm.

Ezzel kapcsolatban viszont bevezetnék egy újítást, érdekelne, a humanoidok hogy vélekednek efelől:

Javaslatok melléknévfokozásra - összeállította: dr. Tarló Répa

Hiszen, ha már szavakat alkalmazunk a fokozás jelölésére, úgy lenne bölcs, ha mindegyik foknak meglenne a maga szava:

Valahogy így:

Vegyünk példának egy egyszerű melléknevet. Legyen mondjuk az, hogy 'fenséges'.

Szóval, az alapfokon így hangzana: humanoid fenséges -ugyan alapfokot alkalmazunk, a 'humanoid' szótól a melléknév jelentésének fordítottjává válik.
Ezt 'degradáló alapfok' néven lehetne bevezetni a nyelvbe.

Középfokon alkalmazhatnánk a tököt, mint humanoid szlengszót, így lesz melléknevünkből 'tök fenséges'. Azaz fenségesebb, de még mindig nem olyan fenséges, mintha felsőfokot alkalmaznánk.

A felsőfokot jelölő szón sokat gondolkodtam, de aztán eszembe jutott, hogy minek örülnétek a legjobban Ti, Zöldségek, hiszen természetesen a ti véleményetek a fontos, és nem az enyém. Így határoztam el, hogy a felsőfok így fog kinézni javaslatomban: 'répa fenséges'

Remélem, mindenki, aki ezt olvassa, elgondolkodik ezen, és természetesen a megújított nyelvtani szabályokat igyekszik majd beépíteni a köztudatba!

Répa jó napot nektek, Zöldségtársaim! - Répa

Legalább egyvalamiben hasonlítunk

A humanoidok megint ünnepelnek. Igen, tudom, hogy fölösleges leírnom, hiszen ez szokásuk, ettől érzik jól magukat, vagy tudom is én, de amikor utánakérdeztem az asszisztenstől, hogy mégis mi ez, meglepett. Ez a primitív társadalom mintha csak a mi Zöldség Nemzeti Összetartozás-felvonulásunkra reflektálva alkotta volna meg az ünnepét.
Leírom a jelenetet, úgy, ahogy megtörtént:

Szóval, éppen néztük a humanoidok agymosó gépezetét, amikor a propaganda-csatornán bemondták, hogy ünnepelnek valamit.
- Mégis mit ünnepeltek ezúttal? - kérdeztem ingerülten.
- Hát, István királyt, az államalapítást, meg ilyeneket... - sorolta elmélázva a szerencsétlen humanoid.
- Aha... - motyogtam magamban, aztán felpattantam, és siettem, hogy megírjam ezt Nektek.

 Emlékszem, amikor még kiskoromban először vittek a szüleim a Zöldség Nemzeti Összetartozás-felvonulásra. Amikor kis csillogó gombszemeimmel követtem végig fantasztikus hadseregünket. Fegyvereik acélos bevonatán megcsillant a napfény. Egyszerre lépdeltek, és fenséges himnuszunk csengett alatta. Körülöttük zöldségek ezrei kántálták:
"Hagymagyarország! Hagymagyarország!"
"Zöldség-büszkeség! Zöldség-büszkeség!"
És a sok hős katona egybeolvadva országunk édes földjével haladt a következő utca felé, hogy más magoncokat is megbabonázzon.
Emlékszem, akkor döntöttem el végleg magamban, hogy az államot fogom szolgálni, és a zöldség-büszkeségért fogok küzdeni. Ha kell, bármi áron.

Azt hiszem, most egészen elérzékenyültem, szóval ha megbocsátotok...

Hagymagyarország! Zöldség-büszkeség! Zöldség-büszkeség! - Répa

A humanoidok visszatérnek a bázisra

Vegyes érzelmek kavarognak bennem ezzel kapcsolatosan. Egyrészt kár, mert jó volt távol tudni magamtól a humanoidokat, akik bosszantó ostobaságuk ellenére mégiscsak az ellenségeimnek számítanak.
Másrészről nézve viszont az idióta Szőrmók, és a szavakkal leírhatatlan módon degenerált Eperke végre felhagy a folyamatos nyaggatásommal, mintha komolyan érdekelne, hogy magukkal vittek-e a humanoidok, vagy nem. Mint ahogyan azt már lentebb írtam, most ilyen idétlen "pótnyaralást" szerveznek nekem, amiben megmutatják, milyen szokásaik vannak a humanoidoknak az üdülésre.
Tegnap ennek megfelelően szerveztek egy "utolsó napot a mi kis fantasztikus nyaralásunkból", hallották, hogy a humanoidoknak van egy olyan béna hagyományuk, hogy tüzet gyújtanak, köré gyűlnek, és együtt, egy nagy körben énekelgetnek, vagy fene tudja, mit csinálnak, és a legfurcsább, hogy észre se veszik, mennyire szánalmasak közben. Vagy igen, de nem vesznek róla tudomást, egyre megy.
Legnagyobb bánatomra nem igazi tűz volt persze a bázison, pedig igazán jó és ildomos befejezése lett volna a "nyaralásnak", ha mondjuk Eperke felgyújtja magát, hát, sajnos ez nem sikerült. Papírból csinált "tüzet", illetve nem is tűz volt, csak két nyomorult csík színes lapokból kivágva, de Szőrmók persze agyba-főbe dicsérte, hogy milyen mutatós lett.
A nap legkínosabb része kétségkívül az volt, amikor Szőrmók és Eperke e köré a "tűz" köré gyűlve énekelni kezdtek. Fel nem bírom fogni, hogy lehet ennyire szerencsétlenül létezni, mondanom sem kell, iszonytatóan szánalmasak voltak.

Már szinte örülök, hogy ma délután hazaérkeznek a humanoidok, és vége lesz ennek a lidércnyomásnak. Most komolyan, mikor felejtik már el végre, hogy mi "egy nagy csapat" lennénk?

Zöldségek, szakítsatok egy kis időt arra, ami a legfontosabb; a vérengzésre! Mostanában rám is nagyon ráférne... - Répa

Helyzetjelentés az idióták közül

Szőrmók és Eperke tényleg komolyan vették ezt a "játsszuk azt, mintha mi is nyaralnánk"-dolgot, ma egész nap idióta képeket nézettettek velem a humanoid ország tájairól, mialatt valami förtelmes italt akartak letuszkolni a gyökértörzsömön. Eleinte azért nem ittam meg, mert mi van, ha méreg, de a nap végére már azért nem, mert rájöttem, hogy valójában nem az.
Ők jelenleg is idiótán ugrabugrálnak valahol, én meg a csúcsomat fogom, és remélem, minél hamarabb vége lesz.
Vajon mit mondana mesterem, Zöld Bab, ha itt lenne velem?

Zöldség-büszkeség, zöldség-becsület, zöldség-hatalom! - Répa

Amikor pár ellenséggel kevesebb van

A humanoidok üdülni mentek, ami azt jelenti, hogy szabadon garázdálkodhatok a bázison, és persze ezen lehetőségemet alaposan ki is használom. Az egyetlen negatívum csupán, hogy a hülye Eperke folyton a nyakamon lóg. A humanoidok magukkal akarták vinni őt (amíg engem nem), de a hülye kis rostcsomó erősködött, hogy kell valaki, aki vigyázzon rám és Szőrmókra. Nevetséges. Nekem kéne vigyáznom Eperkére, aki veszélyesen degenerált, csak persze kizárt, hogy valaha is bármit tennék érte. Mindenesetre a humanoidok elkezdtek helyeselni, hogy milyen jó ötlet is, hiszen ha magamra hagynának a bázison, biztos nem lenne már egy darabban, amikor visszatérnek. Ebben mondjuk igazuk volt, viszont akkor is idióták!
Így hármasban maradtunk; a lanyha dög, a világ legnyomorékabb létformája, és én. Mondanom se kell, eszem ágában sincs közösködni velük, de az elmeroggyant Eperkének erről is más elképzelése volt.
Amikor délben előmásztam a vackomból, hogy elővegyek, és elfogyasszak egy kevéskét abból a nyers húsból, amit még jobb időkre szánva csempésztem be a humanoidok hűtőjébe, és láttam, hogy Eperke és Szőrmók sutyorognak valamiről, már tudnom kellett volna, hogy valamit forgatnak az ocsmány koponyájukban, de túlzottan elvakíthatott a közelgő ebéd ígérete, és éppen ezért mindezeket figyelmen kívül hagytam.
Hiba volt, beismerem. Nem gyakran hibázom (hiszen Ti is tudjátok, milyen kiváló katona is vagyok, és egy kiváló katona ismérvei közé tartozik az, hogy nem hibázik. Vagy csak ritkán. Ugye értitek, na?), de most elkövettem. Ha akkor leállítom őket, most is a kényelmes vackomban üldögélhetnék gonoszul kuncogva. Azonban mint ahogyan ezt már korábbi soraim is sejtették, ez nem így alakult.
Már estefelé lehetett, amikor pengeéles hatodik érzékem megsúgta nekem, hogy valami közeledik. Valami, amiről nem biztos, hogy tudomást akarok venni. De mivel bátor vagyok, úgy döntöttem, valahogyan mégis kiszagolom, miben mesterkednek.
Amint kiléptem a vackomból, Eperke és Szőrmók ronda pofájával találtam szemben magamat. A ronda pofájuk még hagyján, azt kénytelen-kelletlen már megszoktam, de azt nem, hogy csákót viselnek rajta, és szerpentint szórnak a képembe!
Mert bizony ez történt. Szőrmók és Eperke valami elfuserált zsúrt szerveztek maguknak, és amíg én csak pislogtam, hogy mi a frászt szerencsétlenkednek ezek már megint, addig elmagyarázták (már nem, mintha érdekelt volna):
- Répa, mivel a humanoidok nem akartak elvinni nyaralni, úgy döntöttünk, elhozzuk a nyaralást neked! - magyarázta Eperke, és legszívesebben szétvertem volna azt a pirospozsgás képét. Mégis ki mondta, hogy el akartam volna menni a humanoidok béna nyaralására?! - És ez egy jó alkalom arra, hogy együtt töltsünk egy kis időt mi hárman, a nagy csapat!
Nagy csapat?! Mégis mikor lettünk mi én meg ők nagy csapat? Lemaradtam volna valamiről?
Már éppen el készültem volna magyarázni sokadjára is, hogy nem óhajtok semmiféle közösséget vállalni a primitív létformájukkal, amikor Szőrmók beindította a humanoidok egyik gépezetét, és ezáltal megszólaltatott egyet azok közül az idegesítően gyenge ingersorozatok közül, amit ezek a szerencsétlenek önmaguk szórakoztatására hallgatnak, és egy még a dallamnál is idiótább táncot kezdtek el járni Eperkével.
Az este további részében én kacsóimba temettem a csúcsomat, és igyekeztem nem üvölteni, Szőrmók és Eperke pedig folyamatosan idétlenebbnél idétlenebb cselekvésekkel szórakoztatták magukat, és egyre többször emlegették, hogy "mi hárman egy nagy csapat vagyunk".
Hát persze, majd ha fagy.
Majd ha valaha is megközelítik az én nagyszerűségemet, akkor visszatérhetünk rá.
Vagyis soha.
Nyehehehehehe.
Életem legkínosabb estéje volt, és lassan már visszasírom a humanoidokat, ami nagy szó. Már szinte annak se tudok örülni, hogy egy hétig távol lesznek.
Talán nem is ők a legnagyobb megpróbáltatás a küldetésben, hanem ez a két idióta, akik továbbra se hajlandóak felfogni, hogy nem akarok konfrontálódni velük. Legalábbis az az idétlen virágfüzér, amit ebben a pillanatban akasztottak fel a csúcsomra, nem erre enged következtetni.

Zöldségek, nehézségek mindig lesznek, de egy jó katona ellenáll (és persze kíméletlenül levadássza az ellenfeleit)! - Répa

Asszisztens, akitől senki nem kérte, hogy asszisztens legyen

Az idősebb humanoid kölyök még mindig nem állt le a hülyeségeivel; kitalálta, hogy nem elég neki, hogy belekontárkodik az invázió szervezésébe az idióta megjegyzéseivel arról, hogy mit kéne kezdenem a bloggal ahhoz, hogy a szánalmas ízlése szerint pofásabb legyen, már kitalálta, hogy ez jobban hangzana, ha rögtön felfogadnám 'asszisztensemnek' (ő először 'menedzser' akart lenni, de abba nem mentem bele), és akkor ha jön az invázió, ő életben maradhatna.
Mondtam neki, hogy legyen, de cserébe ha úgy kívánja a helyzet, fel kell adnia a családtagjait. Ebbe rögtön bele is ment, így tehát elkezdett angol idézeteket, meg fiatal humanoid nőstényeket ábrázoló képeket keresgélni a Nyilvántartó Rendszerben, nem tudom, ez miért jó neki, de ha elvan vele, csinálja, én addig is tudom szervezni az inváziót.
Egyik legfontosabb lépésként azonban egy igazi veszélyforrással kell megbirkóznom, méghozzá minél hamarabb: beszélnem kell Szőrmókkal, és rávenni, hogy mindent adjon ki, amit csak a Szövetségről tud. Nem bírok továbbra is ebben a tudatlanságban lenni, és ha a tohonya dögön keresztül vezet az út a tudásig, hát állok elébe.

Lassan lecsap a Zöldség-kalapács! Reszkessetek humanoidok! - Répa