A humanoidok megint ünnepelnek. Igen, tudom, hogy fölösleges leírnom, hiszen ez szokásuk, ettől érzik jól magukat, vagy tudom is én, de amikor utánakérdeztem az asszisztenstől, hogy mégis mi ez, meglepett. Ez a primitív társadalom mintha csak a mi Zöldség Nemzeti Összetartozás-felvonulásunkra reflektálva alkotta volna meg az ünnepét.
Leírom a jelenetet, úgy, ahogy megtörtént:
Szóval, éppen néztük a humanoidok agymosó gépezetét, amikor a propaganda-csatornán bemondták, hogy ünnepelnek valamit.
- Mégis mit ünnepeltek ezúttal? - kérdeztem ingerülten.
- Hát, István királyt, az államalapítást, meg ilyeneket... - sorolta elmélázva a szerencsétlen humanoid.
- Aha... - motyogtam magamban, aztán felpattantam, és siettem, hogy megírjam ezt Nektek.
Emlékszem, amikor még kiskoromban először vittek a szüleim a Zöldség Nemzeti Összetartozás-felvonulásra. Amikor kis csillogó gombszemeimmel követtem végig fantasztikus hadseregünket. Fegyvereik acélos bevonatán megcsillant a napfény. Egyszerre lépdeltek, és fenséges himnuszunk csengett alatta. Körülöttük zöldségek ezrei kántálták:
"Hagymagyarország! Hagymagyarország!"
"Zöldség-büszkeség! Zöldség-büszkeség!"
És a sok hős katona egybeolvadva országunk édes földjével haladt a következő utca felé, hogy más magoncokat is megbabonázzon.
Emlékszem, akkor döntöttem el végleg magamban, hogy az államot fogom szolgálni, és a zöldség-büszkeségért fogok küzdeni. Ha kell, bármi áron.
Azt hiszem, most egészen elérzékenyültem, szóval ha megbocsátotok...
Hagymagyarország! Zöldség-büszkeség! Zöldség-büszkeség! - Répa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése