Partraszállás

Megérkeztem az emberek országába. Helyi idő szerint 2012 december 31. van. Alig várom, hogy megkapjam az utasítást küldetésem megkezdésére.
De addig is írok egy kicsit az utamról.
A Zell-Air járatával utaztam, első osztályon. A kiszolgálás habár drága, meglehetősen kellemes volt. A mellettem ülő kedves, tériszonyos brokkoli-nagymama szórakoztatott, aki felváltva mesélt légi katasztrófákról, és az unokáiról. A két téma néha átfedésbe került. Az unszimpatikus stewardess gyanús tekintettel figyelt engem, és aktatáskámat, ami az ügylet titkosított adatait tartalmazza. Erős gyanú ébredt bennem, hogy a kíváncsi tekintetű légiutas-kísérő esetleg kém, de ezt inkább kivertem a fejemből. Nem értem, egy karalábé miért állna az emberek kémévé...
Az utazás habár hosszú volt, jószerivel eseménytelen. Az Egy gésa naplójá-ba merülve nyomott el az álom, és iszonytatos gyökértörzsi fájdalommal keltem, sikerült megtalálnom a legkényelmetlenebb pózt az alváshoz. Azonban a fájdalmakon kívül mást is észrevettem. Az aktatáskám eltűnt! Kétségbeesetten forgolódtam, de csak nem leltem meg a táskámat. Természetesen rögtön a sunyi stewardessre terelődött a gyanúm, aki továbbra is gyanús pillantásokat vetett rám. Viszont ha a táskám kémek birtokába került, akkor minden veszve van...
Brokkoli-néni legnagyobb bánatára biztonságban landoltunk. Én persze azon nyomban bejelentettem a táskám eltűnését. Ezért még egy kicsit bent kellett maradnom a reptéren...
Két órányi vállalkozás után előkerült a táskám. A repülőgép vécéjében találták meg. A táskám meglett, de valami rögtön egyértelművé vált: Valaki meg akarja akadályozni az akciómat. Nem tudom, ki lehet ez a személy (sunyi stewardess!), nem tudom, miért akar szabotálni. De annyi biztos, hogy van egy ellenségem, és ki tudja, mikor bukkan fel legközelebb? Bár úgy tűnik, egyelőre nem lett sikeres... Szerencsére! Ugyanakkor mostantól jobban oda kell figyelnem, és mihamarabb fényt derítenem kilétére.
Addig is viszont itt vagyok az embereknél, és várom az utasítást a következő lépésre. Egyelőre próbálok megnyugodni, és kiverni a csúcsomból nyomasztó kételyeimet. Nagyon nehéz... De muszáj lesz felülemelkednem minden kétségen, mivel itt nem rólam van szó. A zöldségekről!
Egyelőre várost nézek, de utána kell majd járnom a kémnek...

Zöldség-szabadság!
Üdv: Répa