A mai nap teljesen átlagosan indult. Megvártam, amíg vendéglátóim végre-valahára elvergődnek, majd pedig szépen kikászálódtam a lakhelyemről, és tévéztem. Tulajdonképpen, amikor nem azt a csatornát nézik, amin az a Jamie Oliver magyaráz, egész szórakoztató kis műsorok vannak. Ami a rossz hír, hogy rájöttek, hogy elcsakliztam a késeiket, szóval most lehet, hogy megrendült az épülő bizalmuk. Bennem nem rendül meg semmi, mert nem bízom bennük. És azt hiszem, így is jó. Felkészült vagyok mindenre, még a legrosszabbra is. Sőt, főleg a legrosszabbra. De nem mondanám, hogy rettegek. Sőt, kifejezetten kellemesen elvagyok itt. Meleg van, megy a tévé, az ablak alatt három humanoid utód visítozik, de még ez sem érdekel különösebben. Kezdem élvezni az ittlétemet. És azt hiszem, ehhez hozzá is kell szoknom, mert ki tudja, meddig maradok még itt...
Ezeket a gondolatokat dédelgetve csúcsomban tettem meg szokásos biztonsági körömet a humanoidok bázisán, amikor egyszer csak valaki tekintetét kezdtem érezni magamon... Óvatosan hátrafordultam, és amikor megláttam, ki áll a hátam mögött, egy pillanatra összerezzentem. De csak egy pillanatra! és amúgy sem volt olyan nagy ijedtség, csak... Hagyjuk, nem téma. Egy hatalmas, szőrpamacs nézett felém. Szemei, mint a pokol katlanja. Fülei hatalmasak. Szőre fehér. Szeme alatt fekete folt jelzi, hogy hadviselt.
Ez az én szerencsém. Amikor azt hiszem, kicseleztem az ellenfelemet, színre lép egy másik.
- Ki vagy te? - kérdezte a szőrpamacs tárgyilagosan. Reszelős hangja rémesebb volt, mint amilyet elképzeltem neki, ugyanakkor tiszteletet parancsoló.
- Tarló Répa vagyok. - olyan bátran válaszoltam, hogy még magamat is megleptem vele. - És te ki vagy?
- A nevem Tódor. - felelte a szőrpamacs, akit nyúlként azonosítottam be. - Mit keresel a területemen?
- A te területeden? - felnevettem. - Ide figyelj, te kis szőrpamacs, örülj, hogy megtűrlek még!
- Hogy férkőztél a humanoidok bizalmába? - kérdezte Tódor. Félelmetes volt, de ekkor már elhittem, hogy kifoghatok rajta. Hiszen ez csak egy nyúl! Mi nyulat eszünk reggelire! (enyhe túlzással, nyulat csak néha fogyasztok, a kedvenc reggelim a túzok, vagy a vesepecsenye)
- Őszinteséggel. - feleltem, aztán arrébb álltam.
Amikor megérkeztek humanoidék, rögtön letérdeltek a ketrece mellé, és gügyögni kezdtek. Hogy nyuszi így, meg nyuszi úgy. Megsimogatták a bolyhos buksiját, ő pedig azt tetette, hogy rájuk figyel. Ugyanakkor vérmes ábrázatával megvető pillantásokat vetett felém. Éreztem, hogy felmér. Éreztem a belőle áradó ellenszenvet, de nem tudtam, mit is gondol valójában. És azt sem tudtam, hogyan győzhetem le. Ha azt csinálnám, amit mi zöldségek szoktunk az állatokkal, akkor elveszteném a humanoidok bizalmát. Örökre. Így is vékony jégen táncolok. Tehát nem, a hagyományos út nem jöhet szóba... Talán ő is tudja ezt. Talán érzi, hogy előnyben van.
Persze tudtam, hogy ezzel még nem ért véget a nyúllal való ismeretségem. Az rémített meg, hogy nem ehetem meg? Én se tudtam őszintén. Azt viszont biztosan tudom, hogy egy ellenséggel többre kell vigyázni a küldetésem során. Ki tudja, hogy mit forgathat szőrös kis koponyájában ez az elvetemült állat?
Van egy olyan érzésem, hogy most is engem figyel... De nem merek hátranézni.
Igyekszem kitartani - Répa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése