A humanoidokhoz beköszöntött a "jó idő", elvileg most már tényleg. Szívesen megnézném pedig még egyszer, ahogyan vendéglátóm arcáról lehervad az az önelégült, undorítóan naiv, bamba vigyor, amellyel mindannyiunkat "megajándékoz" a jó idő tükrében. A humanoid utódok máris nyafognak, hogy kérik vissza a telet, konkrétan meg lehet sülni. Én csak lesütöm a tekintetemet, és nevetek, ahogyan elképzelem, hogy sülnek a napon. Mit mondjak, azok után, amit velünk művelnek, megérdemlik. De egyelőre még mindenki tartja magát, és örül a jó időnek. Szánalmas létformák ezek. - teszem meg sokadszorra is a felismerést, ami mindig egyre jobban és jobban elborzaszt. Sőt, maga a tudat is, hogy nem lehet elégszer elmondani, hogy a humanoidok szánalmasak.
De ennyit róluk. Engem elrablásom napja óta csak a történtek foglalkoztatnak. Még a humanoidok tompa ostobasága se tud feldobni. Azt hiszem, ez már kóros... És a legbosszantóbb az egészben, hogy nem tudom, merre induljak. Illetve mégis. Ugyanis van egy tervem. Este, amikor a humanoidok elalszanak, óvatosan le fogok ereszkedni az ablakukon, és megkeresem a bázis bejáratát, ahova elcipeltek. Beosonok, és körülnézek egy picit, hátha többet tudok meg az én titokzatos elrablóimról.
De ha bárki megneszeli ezt a környezetemben, kezdve a humanoidokkal, beláthatatlan következményei lehetnek. Tehát aggódom. Nem azért, mert az akciót féltem, csupán körültekintő, megfontolt módon aggódom. De aggódom. No de mindegy, nem ez az első titok, amit rejtegetek. Ha a csírákat sikerült titokban tartanom, ez csírajáték lesz!
De addig is:
Zöldségek... Pszt! - Répa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése