Több okból is klassz volt a mai nap. Egyrészt, a humanoid tegnap sem kapta meg a levelet, amit olyannyira várt, és ez azt jelentette, hogy nekem maradt még egy napom arra, hogy kitaláljak valamit a nyomorult kis masinájuk kiiktatására. Harcedzett zöldségelmém pedig tudja, hogy minden pillanat számít. Még egy másodperc, még egy óra... Még egy nap pedig maga a főnyeremény!
Sokkal nagyobb lelkesedéssel dolgoztam tegnap. Meg se merem számolni, mennyi és mennyi publikációt olvastam el a humanoid technológiáról, de mind hiába. Semmit nem írnak az internet-kapcsolat kiiktatásáról. Tehát este úgy aludtam el, hogy tudtam, minden vesződésem hiába. És nem biztos, hogy ilyenkor a zöldségnek van olyan szerencséje, hogy nyer még egy napot. Aztán még egyet. Aztán még egyet, mígnem az örökkévalóságig próbálkozva egyszer megleli a kulcsot a rejtélyhez. Lapok fölött görnyedezve nyomott el az álom, és ki tudja, meddig aludhattam, mindenesetre az egyik humanoid utód kiáltása ébresztett fel:
- Szőrmók, te rohadt dög, mit csináltál az Ethernet-kábellel?! - fogalmam sem volt róla, hogy mi az az Ethernet-kábel de a humanoid hangos üvöltéséből arra következtettem, hogy valami iszonyatosan fontos. Előmásztam a vackomból, és rögtön megláttam a humanoid utódokat könnybe lábadt szemekkel térdelni a számítógép előtt, úgy nézve egymásra, mint ha legalábbis az egyik legjobb barátjuk pusztult volna el. És lehet, hogy ebben volt is valami.
Aztán Szőrmókra siklott a tekintetem. Ő kényelmesen ült a ketrecében, érdeklődését teljes mértékben az aznapi tápja kötötte le. Mondhatni, ügyet sem vetett a két humanoidra. Még a "rohadt dög"-megszólítás megismétlésére sem kapta fel a fejét, bár ezt nem is csodálom. Ezt már megszokta tőlem. Most csupán annyi történt, hogy egy napig mindenki így hívja a családban, aztán lenyugszanak.
Ebben a pillanatban felbukkant a két kifejlett humanoid egyed is, és ők is szörnyülködve meredtek a dögre. Mondanom sem kell, ekkor már igazán jól szórakoztam.
- Mi történt? - kérdezte vendéglátóm.
- Szőrmók elrágta az Ethernet-kábelt. - szipogta az idősebb humanoid utód. A másik buzgón bólogatott. Vendéglátóm odament a ketrechez, és éles hangon szidni kezdte Szőrmókot, mintha legalábbis érdekelné, amit mondanak neki. Szőrmók füle botját sem mozdítva meredt előre. A többi humanoid továbbra is a dróttal babrált (őszintén nem értem, mit akartak még azzal a nyomorult kábellel), én pedig visszahúzódtam a vackomba, és vigyorogva néztem, ahogyan mindenki Szőrmókra dühös. Gonoszan kuncogtam egy kicsit, majd hátradőltem a kis székemben (beszereztem magamnak egy kis széket a humanoid kölykök régi babaházából), és megkönnyebbülést éreztem. Vagy nem is éppen megkönnyebbülést, hiszen az iszonyatos felelősség terhe még mindig törzsemre nehezedett, de valahogy akkor egy pillanat erejéig lehet, de teljesen megfeledkeztem róla. Pontosan szólva teljesen kiment a csúcsomból, és csak akkor jutott újra eszembe, amikor a humanoid utód megszólalt:
- Akkor most hogyan lesz internetünk? - kérdezte kétségbeesetten.
És én akkor megvilágosodtam. Az Ethernet-kábel nem csak egy hülye kábel a hülye gépükben. Az Ethernet-kábel nélkül nincs internetük. Igazából először én sem tudtam hinni magamnak, de el kellett ismernem: hálásnak kell lennem Szőrmóknak.
A végtelen ostobaságával, és azzal, hogy még mindig kajának nézi az egész világot, azt hiszem, megmentett.
Vetettem rá egy hálás pillantást (nem reagált persze), aztán tovább néztem, ahogy a humanoidok siratják a kis tervüket.
Megint előttük járok egy lépéssel...
Zöldségek, bízzatok a többi létforma ostobaságában! - Répa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése