Különös fejlemények

Véget ért az ifjú humanoid várakozása. Úgy értem, ült a buta kis villogó gépe előtt, és egyszer csak felkiáltott.
- Végre írt!
- Na, hál' Istennek... - reagált gyorsan vendéglátóm, majd visszamélyedt teendőibe. Éppen beszerző-körútról értek haza, és a megszerzett élelmeket pakolta ki a tárolóládájukba. A humanoid utódot ez nem izgatta különösebben, tovább magyarázott arról, hogy végre megérkezett a levél, amit várt. Mondanom sem kell, szívem végig a csúcsomban dobogott. Úgy éreztem, végem. Tudtam, hogy nem halogathatom a végtelenségig a pillanatot, amikor is a humanoidok választ kapnak, az Internet-hozzáférést pedig potom egy nap alatt helyreállították (eh), azonban mégis, amikor megtudtam, hogy nincs több remény, olyan éles, emésztő lelkiismeret-furdalással vegyes fájdalom hasított belém, és lett úrrá egész törzsemen, amilyet még soha nem éreztem.
Ilyen lehet elbukni. - gondoltam magamban. Ami azt illeti, már az akadémián figyelmeztettek arra, hogy egyszer mindenki átéli ezt az érzést. és elmagyarázták, hogy rossz, és nagyon bántja a zöldséghübriszt. De hogy ennyire kegyetlenül fájdalmas legyen, azt legrosszabb rémálmaimban sem mertem volna elképzelni. Ebben a pillanatban, még mindig a szörnyű érzelemtől sújtva előbújtam a kis vackomból, és minden erőmet, és bátorságomat latba vetve megszólaltam.
- Rendben van. - mondtam. - Nyertetek. - a humanoidok felvont szemöldökkel néztek rám. Vendéglátóm szinte megfagyott úgy, ahogy volt; WC-papírral a kezében (ennek a humanoid használatin tárgynak a funkcióját inkább nem írom le), a humanoid utódból pedig kitört a röhögés. Semmit nem értettem.
Aztán elmagyarázták. Nem a kormánynak küldtek értesítést rólam, csupán az ifjabb humanoid meg külföldi gyakorlatra, és német vendéglátója jelentkezett. Persze ez a külföldi kiképzés-dolog is erősen gyanús nekem, de valljuk be, inkább egy német idegenlégiós, mint a teljes megsemmisülés.
Szóval félgyőzelem, ez pedig annyit jelentett, hogy elmúlt az a bizonyos gombóc a törzsemben, és szervezetem ismét visszatért a normális működéséhez.
Egy pont azonban még mindig nem volt világos. Ha a humanoidok nem kutatták át a terveimet, (márpedig vagy így van, vagy nagyon jól hazudnak. - Márpedig nem hinném, hogy jól hazudnak. Olyan bambák...) akkor mégis ki keverte össze a papírjaimat?
Ekkor a tekintetem Szőrmók ketrecére siklott. A lanyha dög úgy fetrengett ott, mint aki jól végezte dolgát. Szúrós tekintetével engem méregetett. Már megint. Mintha ronda nagy szőrszálai alatt szája halovány mosolyra húzódott volna...
Lehet, hogy ez a gusztustalan tehetetlen szőrtömeg is több, mint aminek mutatja magát? Vagy kezdek bekattanni?
Elgondolkoztatott Szőrmók alamuszi vigyora- Vajon direkt volt? Vajon nekem küldte? Vagy csak képzelődöm? Létezik, hogy hájas pacni lakótársam több, mint aminek mutatja magát? Bonyolult kérdések... Talán a válasz is bonyolult rájuk. Vagy pofonegyszerű, olyannyira, hogy lépten-nyomon elsiklok fölöttük. Külön idegesítő belegondolni, hogy akár itt lehetnek, közvetlenül előttem, de én tudomást sem véve róluk keresgélek tovább. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy tudom a választ, de amikor megkérdezem magamban, hogy mi az, nem tudok semmit. Furcsa érzés ez.
Őrület.
A hülye dög továbbra is engem méreget. Nem tetszik az a sunyi, mégis ostoba nézése. Miért van az az érzésem, hogy rejteget valamit?

Zöldségek, tiporjunk el mindent és mindenkit, aki az utunkba áll! - Répa